Nemzetgazdasági szinten is jelentős az az exportpotenciál, amelyet a hazai kis, közepes és nagy agrárvállalkozások hordoznak magukban, és amelynek elsődleges célpiacai a környező országok lehetnek. A sikeres külkereskedelemhez azonban az agrárvállalkozásoknak három fő kihívásnak kell megfelelniük: a célpiacok beható ismerete, kiterjedt kapcsolatrendszer, valamint stabil pénzügyi háttér a szükséges fejlesztésekhez. Ezeket az igényeket látva az OTP Bank “OTP Agrár – Határ Menti Üzleti Fórum” címmel új rendezvénysorozatot indított hazai és külföldi agrárvállalkozások számára.

Az OTP Agrár szakértői szerint főként a környező országok piacaira való termelés jelenthet előrelépést a hazai kis-, közepes és nagyvállalatok számára. Ugyanakkor a sikeres agrár-külkereskedelemhez azonban a vállalkozásoknak három fő kihívásnak is meg kell felelniük.

  • Egyfelől pontosan kell ismerniük azoknak a célpiacoknak a sajátosságait, ahol eladnák termékeiket. Fel kell mérniük, milyen termékekre, milyen mennyiségben és milyen speciális igények mellett van kereslet, de tisztában kell lenniük az adott piacszabályozási sajátosságaival is.
  • Másfelől kiterjedt kapcsolatrendszerre is szükség van a szállítási, forgalmazási és egyéb folyamatok hatékony megszervezéséhez.
  • Harmadrészt pedig elengedhetetlen az a stabil pénzügyi háttér, amelynek köszönhetően a vállalkozások akár hosszabb távon is biztos alapokon termelhetnek, fejleszthetnek és lehetnek jelen a kiszemelt piacokon.

Ezen a három területen hivatott támogatni a hazai agrárvállalkozókat az OTP Agrárágazati Igazgatóság által elindított szakmai rendezvénysorozat. A szeptember 5-én, a szegedi Art Hotelben megrendezett Első OTP Agrár – Határ Menti Üzleti Fórum

a vállalkozásvezetők kapcsolatrendszerének szélesítését, valamint a praktikus, üzleti tapasztalatok megismerését szolgálta.

„Az agrárvállalkozások igényeit látva az OTP Bank nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél komplexebb megoldásokkal támogassa a hazai és határon túli gazdálkodókat a külpiacokon való sikeres megjelenésben. A rendezvénysorozat mellett az OTP Bank Agrárágazati Igazgatósága ennek érdekében már 2012 óta folyamatosan fejleszti cross-border tevékenységét, amely nem csak komplex termék- és szolgáltatásportfóliónkat, hanem a határon túli leánybankokkal való együttműködési és információáramlási rendszereinket is magába foglalja” – mondta Benedek Fülöp, az OTP Bank Agrárigazgatóságának ügyvezető igazgatója.

A bankcsoport a célpiacok megismerésében, a kapcsolatépítésében, valamint a szükséges pénzügyi háttér megteremtésében is egyedi, komplex és könnyen elérhető szolgáltatáscsomagot biztosít az agrárvállalkozásoknak. Ennek alapját az OTP Csoport nemzetközi szinten összesen kilenc bank fiókjait magába foglaló hálózat adja, amelyen keresztül az ügyfelek Magyarország közvetlen szomszédságában Horvátországban, Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában is igénybe vehetik pénzügyi és tanácsadói szolgáltatásainkat.

„A cross-border tevékenység keretében a bank jogi, helyismereti és pénzügyi tanácsadást, illetve teljes körű pénzügyi infrastruktúrát kínál ügyfelei számára. Mindezek az információk egy helyen, az otpagro.com oldalon is elérhetőek. Az utóbbi évek sikeres munkáját mi sem bizonyítja jobban, mint ügyfélkörünk dinamikus bővülése: immár több mint 70 000 agrárvállalkozó, illetve vállalkozás intézi ügyeit az OTP Csoport kilenc bankjában” – mondta Benedek Fülöp.

Címkék