Sokat hallod ezt a kifejezést, de úgy érzed, céged nem elég nagy hozzá? Akkor van egy jó hírünk: az Ipar 4.0 – vagyis a digitalizált termelés – bevezetése nem ördögtől való dolog, sőt, sokkal jobb eredményeket érhetsz el vele. És most pályázati pénzt is kaphatsz a bevezetéséhez.

Az Ipar 4.0 kifejezés hallatán sokan csak legyintenek, pedig nem érdemes, hiszen már benne élünk, és általa sokkal jobbak lehetünk a piacon, sőt, még a kasszánkra is pozitív hatással bírhat.

Mi is az Ipar 4.0?

Az első ipari forradalom a gőzgépek megjelenését jelentette, a második a tömeggyártásét, a harmadik pedig a mechatronikai gépekkel történő automatizálást. Korszakunk ipari forradalma teljesen új termelési filozófiát kínál, amelyben a gyártóipar digitalizációja kapja a főszerepet – írja a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. blogja. Mit is jelent ez egy kkv-ra nézve? Többek között idő és pénz spórolását, a felesleges raktárkészlet csökkentését, valamint hatékonyabb munkaerő-gazdálkodást.

Ez történik „Nyugaton”

A német vállalatok fele már foglalkozik valamilyen szinten az Ipar 4.0 megoldásaival, sőt egyharmaduk efféle piacképes termékkel is bír – derült ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég és a német EBS Gazdasági és Jogi Egyetem felméréséből. A piacesprofit.hu cikkéből továbbá megtudhattuk, hogy a válaszadók szerint az olyan okosműködés hozhatja a legnagyobb eredményeket a közeljövőben, mint például az adatvezérelt szolgáltatások kialakítása. A kutatás alapján a főszerepben az okostermékek állnak, elsősorban azért, mert általuk a gyártás során a hibafaktor jelentősen csökkenthető.

Vegyünk egy jó példát!

Az első lépések nem feltétlenül kerülnek sokba és hosszútávon jó eséllyel megtérülnek vállalkozásunk számára. Ha egy gyárban egy gép leáll, sok esetben felírjuk egy papírra, a nap végén a hiba bekerül a műszaki naplóba vagy adatbázisba, a bejegyzéssel pedig később vagy foglalkozik valaki, vagy nem. Ezzel szemben egy pár tízezres szenzor segítségével megtudhatjuk a meghibásodás valódi okait. Az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért konferenciáján elhangzott példa szerint egy fröccsöntő üzemben a rendszeresen lecsökkenő hőmérséklet a selejtes termékek számának növekedéséhez vezetett. Nem sokkal később kiderült, a kollégák bizonyos esetekben nyitva hagyták a gyárépület ajtaját a téli hidegben. Ennek az egyszerű problémának a felderítésére csupán egy szenzorra volt szükség.

Most pénzt is kaphatsz hozzá!

A magyar kkv-k számára is lehetőség nyílik az Ipar 4.0 bevezetésére vagy fejlesztésére, hiszen idén júniusban megnyílik a Kis- és középvállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseinek támogatása elnevezésű pályázat, ahol 20-50 millió forintnyi támogatásban részesülhetnek a nyertes cégek. Milyen feltételei vannak a pályázásnak? A jelentkezőknek rendelkezniük kell legalább egy lezárt üzleti évvel, statisztikai állományuknak átlagosan legalább 20 főnek, továbbá éves értékesítési bevételüknek legalább 200 millió forintnak kell lennie. A követelmények között szerepel továbbá az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. révén történt azonosítás, valamint a pályázati felhívás 3. számú mellékletében megjelenő vállalatirányítási rendszer használata.

Címkék